Cikkek
-
WP7 blog: Elindult a hivatalos magyar fejlesztői portál
A hivatalos magyar nyelvű fejlesztői portál indítását két nyereményjátékkal ünnepli a Microsoft hivatalos képviselete.
Blogbejegyzés 8
-
IDC: A Kindle Fire átrendezheti a piacot
Az Amazon kétszáz dollár alatti áron debütáló táblagépe komoly fejtőrést okozhat a konkurencia számára.
Hír 74
-
LG blog: Optimus 2X nyereményjáték 2. feladvány
A második feladat jóval nehezebb, kemény grafikus munkát és leleményességet igényel.
Blogbejegyzés 179
-
djuice blog: A fiatalabb zenészeket is stúdióba invitálja a djuice
Újabb zenei tehetségeket támogató akciót indít a szolgáltató, melyre már középiskolások is nevezhetnek.
Blogbejegyzés 1
-
Újabb leépítéseket jelentett be a Nokia
Még az év vége előtt felszámolja romániai gyárát a Nokia, mely 2200 fő elbocsátását jelenti, melyet jövőre egy újabb 1300 fős leépítés követhet.
Hír 54
-
Disney Mobile: Android és 3D kijelző
Méretes térhatású kijelzővel és vízálló burkolattal érkezik a Disney Mobile első Android-alapú mobilja.
Hír 27
-
Nokia „Meltemi” – S40 után jön a Linux?
A Nokia hagyományos telefonjain a Series 40 platform helyét a Linux-alapú „Meltemi” veheti át.
Hír 35
-
Bada blog: Szinkronizálás Google fiókkal
Egy rövid leírás arról, hogyan másolhatjuk át a Google-fiókunk névjegyzékét és a naptárbejegyzéseket.
Blogbejegyzés 11
-
HTC Sensation Z710t: ST-Ericsson processzorral
Kínai TD-SCDMA hálózatokhoz optimizált, hatalmas kijelzővel ellátott okostelefonnal rukkolt elő a HTC.
Hír 9
-
Galaxy blog: Október 11-én debütál a Nexus Prime?
A Samsung már kiküldte a meghívókat az október elejére tervezett sajtóeseményére, mely során a Nexus Prime is leleplezésre kerülhet.
Blogbejegyzés 27
-
HTC Explorer hivatalosan is
Újabb alacsony árfekvésű ajánlattal rukkolt elő a HTC, mely technikai fronton csak a szükséges minimumot hozza.
Hír 17
-
Apple blog: Sonos Play:3 bemutató
A Sonos újdonságát hangfalnak nézhetnénk, de igazából egy internetre csatlakoztatott zenelejátszó állomás. Szokásokat változtathat, de nem itthon.
Blogbejegyzés 10
-
Galaxy blog: Bejelentették az Exynos 4210 utódját.
Új alkalmazásprocesszort jelentett be a Samsung, amely a Galaxy S II-ben használatos Exynos 4210 utódja.
Blogbejegyzés 27
-
RIM: Nem csökkent a PlayBook ára!
Az Egyesült Államokban tapasztalható árvágás mögött a viszonteladók és nem a Research In Motion áll.
Hír 8
-
A Samsung is fizet az Android után
A Samsung-Microsoft megállapodás értelmében minden piacra dobott Android-alapú készüléke után licencdíjakat fizet a dél-koreai gyártó.
Hír 61
-
LG blog: Optimus 2X nyereményjáték 1. feladvány
Ezennel hivatalosan is elindul a nyereményjáték, az utolsó feladvány hétfőn érkezik.
Blogbejegyzés 74
-
Amazon Silk: Villámgyors böngésző az éterből
A Kindle Fire egyik legnagyobb dobása a szerver-kliens-alapú villámgyors böngészője lehet.
Hír 2
-
Tizen – MeeGo és LiMo helyett
Hivatalosan is leáll a MeeGo fejlesztése, mely az Intel és a Samsung vezetésével a LiMo projektbe olvadva, Tizen néven folytatja működését.
Hír 41
-
iTunes zenebolt és könyváruház – hazánkban is
Tizenkét európai országban debütál az Apple iTunes online zenebolt, huszonötben pedig az iBookstore könyvesbolt.
Hír 27
-
Újabb hamis iPhone 5 videó (frissítve)
Egy újabb hamis iPhone 5 videó kapott szárnyra, ám az Apple belső nyilvántartásában már a valódi, frissített iPhone 4 és iPod Touch modellek is felbukkantak.
Hír 47
-
Samsung HM7000: Headset hordozható töltővel
Beépített akkumulátorral ellátott hordtáskát mellékel a legújabb Bluetooth fülhallgatója mellé a Samsung.
Hír 3
-
Bada blog: Hivatalos fejlesztői videók érkeztek
A Samsung két új felvétellel jelentkezett, melyek a bada fejlesztők számára lehetnek hasznosak.
Blogbejegyzés 1
-
Olcsóbb HD IPS panel a Hitachitól
Alacsony árfekvésű, amorf szilícium hátlappal rendelkező 4,5 hüvelykes HD megjelenítővel rukkolt elő a Hitachi.
Hír 18
-
Kétszáz dollár alatt kezd a Kindle Fire
A vártnál jóval olcsóbban kerül piacra a héthüvelykes kijelzővel és kétmagos processzorral szerelt Amazon internettábla.
Hír 40
-
Disney Appmates: iPad kompatibilis játékfigurák
Különleges játékfigurákkal rukkolt elő a Disney, mely egy ingyenes iPad alkalmazás segítségével új dimenziókat nyit a szórakozás terén.
Hír 21
-
Bemutatkozott a Toshiba Thrive 7
Héthüvelykes kijelzővel szerelt, Nvidia Tegra 2 alapokon nyugvó internettáblával rukkolt elő a Toshiba.
Hír 16
-
SE blog: Sony Ericsson LiveView bemutató
A Sony Ericsson apróságának köszönhetően úgy irányíthatjuk a telefonunkat, hogy ki sem vesszük ki a zsebünkből.
Blogbejegyzés 24
-
Huawei Expedition: A Discovery mobil
Közös fejlesztésű strapabíró mobillal rukkolt elő a Huawei és a Discovery Channel.
Hír 27
-
Hamarosan debütál az Amazon internettábla
Nem Nvidia processzor köré épül és nem is az iPad ellen indul harcba az Amazon alacsony árfekvésű internettáblája.
Hír 25
-
Újabb bejelentésre készül a HTC
A HTC október 6-án, Londonban mutatja be az európai Beats Audio sorozatát.
Hír 36
-
Optimus EX: Videók 1080p felbontásban
Az új Nvidia Tegra 2 processzor jóvoltából már stabil 1080p felbontású HD anyagok rögzítésére is alkalmas az LG új okostelefonja.
Hír 40
-
Mobilarena TV: Mango a házban!
Megérkezett a Windows Phone rendszer legújabb frissítése, a mai adásban az update újdonságairól lesz szó.
MA!TV 195
-
Megkezdődött a Nokia N9 leszállítása
A finn gyártó közleménye szerint rövidesen a boltok polcaira kerül az első MeeGo Harmattan alapokon nyugvó Nokia N9.
Hír 47
-
LG blog: Holnap Optimus 2X nyereményjáték indul!
A jövő hét hétfőig tartó játékban ismét kreativitásra és ügyességre lesz szükség ahhoz, hogy valaki hazavihesse a világ első kétmagos okosteleofonját.
Blogbejegyzés 84
-
WP7 blog: Marketplace magyarul?
Megújult a Windows Phone 7 hivatalos oldala: immár magyar nyelven is böngészhetjük az alkalmazáskínálatot.
Blogbejegyzés 9
-
ZTE T98: Négymagos Tegra 3 processzorral?
A PT/Expo Comm kiállításon leleplezett ZTE internettábla lehet a piac első négymagos processzorral szerelt ajánlata.
Hír 23
-
Elérhető a Mango frissítés
Korábbi Windows Phone 7 készülék számára is elérhető a régóta várt Mango frissítés.
Hír 51
-
A ZTE is beszáll a WP7-bizniszbe
A ZTE bejelentette az első Windows Phone 7.5 Mango alapú készülékét.
Hír 46
-
Hivatalos: Október 4-én jön az új iPhone
Az Apple cupertinói központjában mutatkozik be az iPhone termékvonal legújabb tagja.
Hír 68
-
Nuance beszédfelismerés WP7 mobilokra
Mostantól Windows Phone alkalmazásokba is könnyedén integrálható a Nuance fejlett hangfelismerése.
Hír 8
-
Asus Tough: Vízálló táblagép Japánból
Strapabíró köntösbe burkolt, kétmagos Nvdia Tegra 2 processzorral szerelt internettáblával rukkolt elő az Asus és a KDDI.
Hír 15
-
Gyengén teljesít a bada OS
A tervezett eladások felét sem érték el a bada operációs rendszer köré épített Samsung Wave mobilok.
Hír 92
-
Kétszáz dollárt esett a PlayBook ára
A Research In Motion amerikai partnerei árcsökkentésekkel és vásárlási utalványokkal próbálják fokozni a PlayBook iránti keresletet.
Hír 28
-
Samsung Focus S: Mango 1,4 GHz-en
Újabb 1,4 GHz-es processzorral és Super AMOLED kijelzővel szerelt Mango mobillal készül a Samsung.
Hír 37
-
HTC Vigor: Beats Audio és HD kijelző
Magas felbontású megjelenítővel és fejlett hangtechnikával a fedélzetén érkezik a HTC legújabb üdvöskéje.
Hír 20
-
Omnia W: Mango Super AMOLED kijelzővel
Super AMOLED kijelzővel és 1,4 GHz-es processzorral ellátott Mango mobillal rukkolt elő a Samsung.
Hír 66
-
Az iPhone 5 premierjére készül a Vodafone
Az év legnagyobb okostelefon bejelentésére készül a vörös szolgáltató az Egyesült Királyságban.
Hír 178
-
Galaxy S II HD LTE: Száguldás hatalmas HD kijelzőn
LTE hálózati támogatással és 4,65 hüvelykes HD kijelzővel felturbózott Galaxy S II változatot mutatott be a Samsung.
Hír 33
-
Huawei Honor: HDR kamera és gigászi akkumulátor
Képalkotás és üzemidő terén is előremutatónak ígérkezik a Huawei 1,4 GHz-es processzorral felvértezett okostelefonja.
Hír 35
-
Érintős mobil fillérekért az Auchanban
Igen alacsony áron juthatunk hozzá egy érintős mobilhoz, ráadásul kártyás csomagban.
Blogbejegyzés 5
-
SE blog: Mit is tud a Facebook inside Xperia?
A 2.3.3-as verziójú szoftverfrissítés óta minden Xperia tulajdonos élvezheti a telefonjába integrált Facebook szolgáltatásokat. Megnéztük, hogy hogyan is néz ez ki a gyakorlatban.
Blogbejegyzés 26
-
Galaxy S II – a tízmillión is túl
Április óta több mint tízmillió példányban talált gazdára a Super AMOLED Plus kijelzővel szerelt karcsú Samsung mobil.
Hír 140
-
HTC Radar 4G az FCC oldalán
Már az Egyesült Államok hírközlési hatóságának jóváhagyását is megkapta a Windows Phone Mango-alapú HTC Radar 4G.
Hír 13
-
Mobilarena TV: Az új BlackBerry-vel foglalkozunk
A RIM legújabb készülékét, a BlackBerry Torch 9810-et vesszük elő a mai adás folyamán.
Hír 9
-
Videón a HTC Runnymede
Újabb videón is látható a Beats Audio hangrendszerrel felruházott HTC Bass, vagy más néven Runnymede.
Hír 12
-
Világszerte piacra kerül a ZTE Skate
A ZTE idén legalább harminc okostelefon kiadását tervezi, melyek közül a Skate világszerte kapható lesz.
Hír 65
-
Újabb LTE Motorola a láthatáron
Méretes qHD Super AMOLED kijelzővel, 4G LTE átviteli képességgel és kétmagos processzorral érkezik a Motorola legújabb okostelefonja.
Hír 18
-
Sajtófotókon a Huawei Honor
Hivatalos képeken is látható a négyhüvelykes kijelzővel és 1,4 GHz-es processzorral szerelt Huawei Honor.
Hír 39
-
Újabb fotókon az LG LU6200 LTE
Ismét kamerák előtt pózolt a 4,5 hüvelykes AH-IPS kijelzővel és kétmagos processzorral szerelt LG Optimus LTE.
Hír 27
-
Egy új Nokia, két árcsökkenés a T-Mobile-nál
A legújabb Symbianos okostelefon megjelenése mellett némi árcsökkentés is történt.
Blogbejegyzés 6
-
Két új Motorola Xoom a láthatáron
A Motorola Xoom társaságában pózolt a 8,2 hüvelykes megjelenítővel szerelt „Fleming” LTE internettábla.
Hír 6
-
WP7 blog: Újdonságok a fényképezőben és a galériában
A heteken belül érkező Mango frissítéssel a rendszer képkezelésén és a kameraszoftveren is fejlesztettek.
Blogbejegyzés 63
-
Új memória beszállítókat talált az Apple
A Toshiba és Elpida lehetnek a legnagyobb nyertesei az Apple–Samsung szabadalomháborúnak.
Hír 124
-
SE blog: Gyári játékok az Xperia PLAY-en
Megnéztük, hogy a dobozból kivéve milyen játékokat kapnak azok, akik a Sony Ericsson játékos Androidja mellett teszik le a voksukat.
Blogbejegyzés 9
-
Népszerűek az alkalmazáson belüli vásárlások
A legnépszerűbb alkalmazások által generált haszon közel háromnegyede az alkalmazáson belüli vásárlásokból származik.
Hír 3
-
Microsoft csúszka lecsatolható billentyűzettel
Önállóan is használható lecsatolható billentyűzettel egészítené ki a csúszkamobilokat a Microsoft.
Hír 15
-
Ilyen lehet az iOS 5 Nuance integrációja
Az iOS 5 egyik nagy dobása a tollbamondás funkció lehet, mely a Nuance fejlett beszédfelismerő rendszereiből építkezik.
Hír 12
-
OpenMobile ACL: MeeGo Android alkalmazásokkal
Az OpenMobile ACL megoldása révén a legtöbb Android alkalmazás más operációs rendszer alatt is futtathatóvá válik.
Hír 15
-
Samsung SHV-E120L: LTE és 4,7 hüvelykes HD kijelző
Gigászi HD kijelzővel, kétmagos processzorral és villámgyors adatátviteli képességgel felvértezett mobilok inváziójára készül a Samsung.
Hír 23
-
HTC Sense 3.5: 5 GB DropBox tárhellyel
A HTC és a DropBox megállapodása révén 5 GB online tárhellyel gazdálkodhatnak a HTC Sense 3.5 kezelőfelülettel ellátott mobilok.
Hír 35
-
Hivatalos: Meg Whitman a HP élén!
A tavaly kinevezett Léo Apotheker helyét az eBay korábbi vezetője, Meg Whitman veszi át.
Hír 15
-
Európába jön a Google Voice
Megkezdte egyesített telefonszolgáltatásának európai tesztelését a Google.
Hír 14
-
Mennyit kaszáltak a szabadalmi trollok?
A Boston University becslései szerint az elmúlt tíz év során 500 milliárd dollárt kaszálhattak az amerikai szabadalmi rendszer hibáit kihasználó trollok.
Hír 34
-
Optimus EX: Kétmagos processzor 9,5 milliméterben
Kétmagos processzorral és négyhüvelykes kijelzővel felvérzett Gongerbread-alapú okostelefonnal készül az LG.
Hír 25
-
WP7 blog: Hamarosan érkezik a Mango!
Két héten belül útnak indul a legújabb frissítés.
Blogbejegyzés 39
-
A piac pozitívan fogadná a HP vezetőcseréjét
A Leo Apotheker leváltása körüli pletykák hatására kilenc százalékot erősödtek a HP részvényei.
Hír 11
-
Adobe Air 3 és Flash 11: Ezerszeres gyorsulás
A hardveres 2D és 3D gyorsításnak köszönhetően konzolszerű 3D játékok futtatására és HD tartalmak megjelenítésére is alkalmassá válnak a Flash 11 és Air 3 alkalmazások.
Hír 31
-
LG blog: Androidos alkalmazások az Óbudai Egyetem diákjaitól
Az LG együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetemmel magyar nyelvű Androidos alkalmazások fejlesztésére.
Blogbejegyzés 6
-
Galaxy blog: Mi fán terem a Note?
Rengeteg új információt kaptunk a Samsung Galaxy Note-ról, a képgaléria mellett az újszerű készülék részletes specifikációira is fény derült.
Blogbejegyzés 39
-
Willcom WX03A: A legkisebb telefon?
Mindössze negyven grammot nyom a mérlegen a világ egyik legkisebb mobiltelefonja.
Hír 12
-
Négy webOS modell, mely sosem lesz kapható
Hosszabb videón is látható a TouchPad hófehér európai és HSPA+ modemmel szerelt amerikai változata, mely mellett a Prē 3 és a Veer 4G is a kamerák elé kerül.
Hír 11
-
Október 4-én debütál az új iPhone
Várhatóan Tim Cook, az Apple nemrég kinevezett vezérigazgatója mutatja majd be az új iPhone és iPod modelleket.
Hír 111
-
Novemberben debütál a Galaxy Note
Az Egyesült Királyságban két hónapon belül debütálhat a Samsung gigászi kijelzővel szerelt táblagép-telefon kombója.
Hír 43
-
HTC Raider 4G: Száguldás 100 megabiten
Dél-Koreában debütál az LTE hálózatokon 100 megabites letöltési sebességgel kecsegtető HTC Raider 4G.
Hír 48
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- OLED TV topic
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Építő/felújító topik
- Milyen TV-t vegyek?
- Fűnyíró topik
- E-book olvasók
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- További aktív témák...